„2007-ben néhányan, magyarok, belefáradtunk a bizakodásba, hogy itthon majd jobb lesz. Látva, hogy a munkapiacon a helyzet egyre csak romlik, fogtuk magukat és elhatároztuk, hogy szerencsét próbálunk egy másik világban. Mivel angolul alapszinten beszéltünk, ezért gondoltuk, ha már új életet kezdünk, akkor miért ne lehetne ezt összekötni a nyelvtudásunk fejlesztésével. A választás így Angliára esett.
Hosszú út állt előttünk, de kitartóan kerestük a kitűzött célt. Először szerényebb munkákat kaptunk, szerényebb szállásokkal. Majd idővel az egyre jobb munkalehetőségek, egyre jobb szálláslehetőségek követték ezt. Ez idő alatt nyelvtudásunk - szinte tudtunkon kívül - egyre csak nőtt. Ez azt vonzotta magával, hogy folyamatosan bővült a lehetséges pozíciók köre. Amit kihasználva eljutottunk arra szintre, hogy saját vállalkozást kezdtünk. A szolgáltatásra, amit nyújtottunk, hirtelen nagy igény lett. Először barátok, majd barátok barátai, ezt követően pedig már az ország minden pontjáról érkeztek a megkeresések, hogy segítsünk egy idegen közösségbe egyszerűen, gyorsan beilleszkedni.
Mi ennek az öt évnek a tapasztalatait és kapcsolatait szeretnék átadni Neked !”
Ez a történet a mi partnereinkről szól. Akik ma már minden nap azért dolgoznak, hogy igényeidet figyelembe véve a lehető leggyorsabban munkát, szállást találjanak Neked, így segítve Téged egy tervezhető, anyagi gondoktól független élet megteremtésében.
Hogy holnap Neked is legyen egy sikertörténeted.